A hasonlóság szerepe nem csak a kinézetben mutatkozik meg.

Több tanulmány is alátámasztja, hogy a jelölt személyisége fontos tényező a választó számára, annál inkább, minél gyengébb a párthoz húzás és a rendelkezésre álló információk minősége. 2021-ben egy nem reprezentatív kutatásban ennek egy olyan aspektusát vizsgálták, amely a jelölt és választó személyisége közötti kölcsönhatás erejéről szólt. Itt egy fiktív jelölt karakterét építették fel – szintén fiktív interjúkon keresztül -, ahol mindig egy-egy személyiségjegyet vagy személyiségjegy csoportot hangsúlyoztak. Főként az úgynevezett „sötét triád” személyiségvonások (nárcizmus, machiavellizmus, pszichopátia) hatására voltak kíváncsiak. A vizsgálat azzal az érdekes eredménnyel zárult, hogy bár az elvártnak megfelelően a „választók” általában alacsonyabb pontszámot adtak a sötét triád jelenléte esetén, ám azok az alanyok, akik maguk is rendelkeztek ezekkel a jellemvonásokkal, szignifikánsan pozitívabb értékelést adtak az ilyen jelöltekre. Bár a tanulmány szerzői elismerik az eredmények valós választási környezetre adaptálhatóságának korlátait, mégis, megerősíti azt az elképzelést, hogy a jelölt személyisége fontos heurisztika a választónál. Másrészt rávilágít: a személyiség hatása nem csak annak pozitív vagy negatív összetevőitől függ, hanem szerepe van annak is, miként hat egymásra a választó és a jelölt személyisége.

A hozzánk hasonló politikushoz fűződő szimpátiánk alapja a szociológiai és pszichológiai értelemben vett homofília, vagyis a jelenség, hogy a hasonló társadalmi helyzettel, értékrenddel, attitűddel, világnézettel stb. rendelkező emberekhez vonzódunk. Amennyiben hasonlít hozzánk a politikus, azt feltételezhetjük, hogy a miénkhez hasonló értékeket fog képviselni. Ugyanakkor – ahogyan azt az ideológiai sémák esetében már láttuk- sokszor hajlamosak vagyunk a saját képünkre torzítani a politikust aszerint, hogy milyen általunk preferált ideológiai címke alá soroltuk korábban.

Egyes kutatások arra is rámutatnak, amellett, hogy jobban szimpatizálunk a saját személyiségünket és értékrendünket tükröző politikussal, azt is elvárjuk, hogy ezekben egyúttal kiemelkedőbb is legyen. Legyen hozzánk képest érzelmileg stabilabb, határozottabb, szorgalmasabb és lelkiismeretesebb, nyitottabb az újra és őszintébb is. Olyasminek szeretnénk őket látni, ahogyan magunkat elképzeljük vezetői pozícióban, vezetői képességekkel.

Bár a karizmának lehet jelentős heurisztikus szerepe bizonyos kontextusokban, a kutatások azt sugallják, érdekes módon nincs önmagában olyan erős ok-okozati összefüggés egy-egy sikeres választási eredmény és a karizmatikus tulajdonságokkal bíró vezetőjelölt között, mint ahogyan sokan feltételeznénk. Úgy tűnik, hogy a párthovatartozás erőssége fokozhatja annak mértékét, hogy mennyire észleljük karizmatikusnak adott vezetőt, de a karizma nem válik fontosabbá magánál a pártidentitásnál. Sőt, erősen polarizált választási környezetben a saját pártpreferenciám válhat a karizma eredőjévé. Tehát ilyen esetben a karizma egy következménnyé válik, ok helyett. Stabil gazdasági környezetben nem keressük kifejezetten a karizmatikus vezetőket.

A karizma szerepe felértékelődhet új, előzmények nélküli jelölt esetén vagy ha bizonytalan a választó. Nőhet a jelentősége krízishelyzetekben is, amikor szeretnénk egy erős és kompetens benyomást keltő vezető biztonságában tudni magunkat. Továbbá felerősödik a hatása olyankor is, amikor a kampányban hangsúlyos a vizuális média, ami egyfajta „karizma-keretezőként” funkcionál, ráerősítve a nonverbális jelekre.

Maga a karizma jelensége egyébként érdekes és ellentmondásos, ha azt nézzük, milyen agyterületek válnak aktívvá annak észlelésekor. Az ilyen irányú kutatások megállapították, hogy egyszerre mutatnak aktivitást a vonzalomhoz és a távolságtartáshoz kapcsolódó, motivációval összefüggő agyi régiók. A vonzalmat reprezentáló agyterületeket olyan nonverbális jelek triggerelték, amelyek a megfigyelt egyén nyitottságára, befogadóképességére, „melegségére” utaltak. A távolságtartással összefüggő területeket pedig azok jelek, amelyek a dominanciához és a „félelmetes” benyomásokhoz kapcsolódnak. Vagyis a karizmatikus személy egyszerre lesz kedvelt és vált ki egyfajta félelemmel vegyes tiszteletet. A nem karizmatikusnak ítélt egyéneknél csak az egyik vagy csak a másik összetevő volt jelen.

Egy 2016-os vizsgálat szerint a hanggal összefüggő benyomások a legerősebbek.

A hangszínből és intonációból a lelkiismeretességgel, kedvességgel, érzelmi stabilitással összefüggő következtetéseket vonunk le.

A statikus képekből (öltözködés, testalkat, arcvonások, arckifejezés) a nyitottsággal és a lelkiismeretességgel kapcsolatban vagyunk hajlamosak értékítéletet mondani az adott politikusról, ami a szerzők szerint következhet abból is, hogy a képek már eleve közvetítenek vizuális jelzéseket a jelölt politikai irányultságáról (pl. konzervatív, progresszív).

A testbeszéd szintén közvetít információkat, melyek közül az extraverzió, a kellemesség és az érzelmi stabilitáshoz kapcsolható jelzések a legerőteljesebbek Például a fel-le irányuló, nagy amplitúdójú karmozgásokat az extraverzió jeleként, a „rángatózó” karmozgásokat pedig érzelmi instabilitásként értelmezték az alanyok. A kisebb kiterjedésű, de változatos irányú mozgásokhoz inkább barátságos személyiséget társítottak. (Érdekesség, hogy ebben a vizsgálatban videók alapján generált, animált pálcikafigurákat alkalmaztak, annak érdekében, hogy az egyéb kommunikációs csatornából érkező információkat kiszűrjék, és még így is meglepően informatívnak bizonyultak a jelzések. Ennek oka feltehetően az, hogy a messziről, csak mozgásminta alapján megítélhető potenciális veszélyforrás felismerése az evolúció során előnyösnek bizonyult.)