A katedrális hatás azt a jelenséget írja le, hogy miként hat egy tér belmagassága a kognitív képességeinkre, a pszichés állapotunkra és ezeknek megfelelően a viselkedésünkre.

Amióta megjelent a környezetpszichológia mint tudományterület (nagyjából a hatvanas években), számos kutatás foglalkozott és foglalkozik ma is azzal, hogy az épített környezet hogyan hat vissza az érzelmeinkre, gondolatainkra, közérzetünkre. Amikor én diplomáztam, a környezetpszichológia még csak ilyen kétkredites tölteléktantárgy formájában volt jelen a képzésünkben. Persze közvetett módon, intuitívan alkalmaztuk a tervezés során, de ha megnézzük, többek között a hazai modern, főleg nagyvárosi épített környezetünket, láthatjuk, hogy ezek az intuíciók (vagy lehet, azóta már a tanterv szerint oktatott tervezési szempontok) többnyire valahol a tervezőasztal fiókjában végzik. Ennek okai szerteágazóak: alkalmazkodás a már meglévő épített közeghez, társadalmi mozgásokhoz, gazdaságossághoz, szabályozáshoz stb.

A katedrális hatás lényege, hogy egy magasabb mennyezetű tér az absztrakt gondolkodást, kreativitást, ötletelést, rendszerszintű gondolkodást támogatja, míg a kis belmagasság az analitikus, fókuszált gondolkodásnak és a részletekre történő odafigyelésnek kedvez.

A különbség már akkor is kimutatható, ha egy kb. 2,4 méter belmagasságú teret hasonlítunk össze egy 3 méter belmagasságú térrel- ahogyan tették ezt egy 2007-es vizsgálatban. Ebben a kutatásban különböző kognitív feladatokat adtak a résztvevőknek, eltérő mennyezetmagasságú helyiségekben. Az alacsonyabb mennyezetű térben a résztvevők jobban teljesítettek a részletek észlelésében, elemzésében és olyan feladatokban, ahol vissza kellett emlékezni egy adott kategória konkrét elemeire. A magasabb mennyezetnél viszont jobb volt azt absztrakciós képességük, a kreatív problémamegoldásuk.

A jobb és bal agyféltekés – vagyis a kreatív vs. analitikus- személyiségtípusok ma is velünk élő mítoszáról itt írtam egy hosszabb, podcast formájában is meghallgatható értekezést, kissé belemélyedve ezen képességeink biológiai hátterébe.

Egy másik, 2015-ös vizsgálat már agyi képalkotó eljárást (fMRI) is alkalmazott az eltérő belmagasságok hatásának összevetésére. Bár ez a vizsgálat nem kifejezetten az információfeldolgozás módját vizsgálta, hanem azt, hogy mely építészeti tereket érzékeljük szépnek, illetve melyik belmagasság váltja ki a „belépnék” vagy a „menekülnék” érzetét, számos kiegészítő és magyarázó információval szolgálhat a fenti, korábbi kísérlet eredményeihez.

Az agyterületek aktivitását megfigyelve azt találták, hogy

a magas mennyezet a precuneus és középső homloki tekervény (middle frontal gyrus, MFG) főként bal agyféltekei területeiben hozott létre magasabb aktivációt. A precuneus funkciói az éntudat és önreflexióhoz, epizodikus memóriához, vizuális térérzékeléshez, felfedezéshez kapcsolódnak, továbbá a Default Mode Network (DMN) vagyis az “alapértelmezett hálózat” egyik csomópontja. A DMN akkor aktív, amikor nem egy külső feladatra koncentrálunk, hanem egyfajta nyugalmi állapotban „elkalandozunk”, önmagunkra reflektálunk.

A bal oldali MFG feladatai között szerepel a vizuális térfeldolgozás, tervezés és problémamegoldás, munkamemória (rövid távú), a figyelem tudatos irányítása, döntéshozatal, nyelvi feldolgozás.

Az alacsony mennyezet az elülső középső cinguláris kéreg (anterior midcingulate cortex: aMCC) aktivitását fokozta. Ez az agyi régió felel a menekülés-közeledéshez kapcsolódó döntéshozatalhoz, a konfliktus monitorozáshoz (pl. megéri-e a kockázat), a fájdalomfeldolgozáshoz és a kitartáshoz (nagyobb fizikai vagy mentális erőfeszítést igénylő cselekvések elkezdése, fenntartása).

A fentiek magyarázhatják, hogy a nagy belmagasság miért inkább a kreatív, absztrakt, innovatív gondolkodást igénylő munkafolyamatokat támogatja, az alacsony mennyezetű tér pedig miért alkalmasabb a fókuszált, analitikus, részletorientált feladatokhoz.

A vizsgálat egyik fontos konklúziója, hogy bár a nagyobb belmagasságú teret szebbnek és vonzóbbnak érzékeljük, ez nem elsősorban a jutalmazó vagy az örömérzetért felelős agyterületekkel van összefüggésben, hanem inkább azokkal, amelyek a vizuális tér felfedezéséhez kapcsolódnak (tágasabb térben a több lehetőség érzete, jobban el tudjuk magunkat képzelni benne mozgás közben).

Léteznek még további, a belmagasság szerepét részben magukba foglaló kutatások arra vonatkozóan, hogy a belső terek kialakítása milyen pszichológiai és fiziológiás hatásokkal bír az emberre nézve (pl. kifejezetten pozitív-negatív érzelmek kiváltása, stressz-relaxáció hatás, a belmagasság váltakozásban rejlő lehetőségek stb.). Ezen felfedezések gyakorlati alkalmazása számos területen lehetséges. Például munkahelyek tervezésénél vagy már meglévő munkahelyi környezetben a munkafolyamatok jobb térbeli szervezésében. A saját munkafolyamatainkat is -lehetőségeinkhez mérten- jobban optimalizálhatjuk, ha ismerjük ezeket az összefüggéseket. Jól jöhet kiállítóterek megtervezésénél, egyéb művészeti projektek helyszínválasztásánál, VR élmény tervezésnél, rendezvényszervezésnél, kereskedelmi terek kialakításánál stb. Az más kérdés, hogy milyen társadalmi átalakulások szükségesek ahhoz, hogy általánossá váljon a munkavállalói jóllét szempontjait a mostaninál valamivel előbbre venni a munkahelyi környezetek kialakításakor.