Hülyék vagyunk vagy csak hatékonyak? - A racionális választó mítosza 3. rész
Hülyék vagyunk vagy csak hatékonyak? - A racionális választó mítosza 3. rész
A valóság túl vékony szeletei
Thin slicing-nak hívják azt a folyamatot, amikor extrém rövid idő alatt szerzett benyomások, információk, tapasztalatok alapján alkotunk gyors ítéletet. Ezek a szituációk aktiválják a korábban már említett kognitív heurisztikákat, vagyis amikor mentális egyszerűsítéseket (kognitív shortcutokat) alkalmazunk egy probléma megoldására.
A vonatkozó kutatásokból az látszik, hogy ebből a rapid problémamegoldó mechanizmusunkból meglepően „pontos” ítéletek születhetnek. Az, hogy pontos, azért került idézőjelbe, mert itt nem azt jelenti, hogy valamilyen természetfeletti képesség birtokában helyesen ítélünk meg egy embert a teljes személyiségét illetően. Sokkal inkább arról van szó, hogy kevés információból is jó előrejelzéseket adunk arra, mások hogyan fogják megítélni az adott személyt bizonyos személyiségdimenziókat illetően. Erről szólt még az első részben bemutatott kísérlet, amikor az alanyok a másodperc töredékéig felvillantott, számukra ismeretlen egykori kormányzójelölti arcképekből megmondták, ki lett a győztes. Gyerekekkel is elvégeztek hasonló vizsgálatot, és gyakorlatilag ők is nagy pontossággal jósolták meg visszamenőlegesen a választási eredményeket :).
Politikai döntési helyzetekben nem csekély jelentőségű a kinézet alapján hozott heurisztikus értékítélet arról, hogy valakit kompetensnek vélünk-e vagy sem. Nem teljesen tisztázott, hogy az arc esetében milyen elemek, vonások adják ezt az észlelést. Volt olyan vizsgálat, ahol a „babaarcúsággal” hozták összefüggésbe (minél inkább babaszerű valakinek az arca, annál kevésbé tűnik kompetensnek), de ezt nem sikerült további kutatásokkal alátámasztani. Léteznek arra is hipotézisek, hogy esetleg az összesített vonzerő adja a kompetencia érzetét és nem specifikus arcvonások.
A heurisztikus ítéletalkotás lehet helyes, ám ugyanúgy lehet torzítás, előítéletek vagy elfogultság eredménye is. Különösen igaz ez akkor, ha megjelennek nemi vagy rasszbéli különbségek. Ilyen esetekben a kulturális sztereotípiák nagymértékben felerősödnek.
Hülyék vagyunk vagy csak hatékonyak?
Ha az evolúciós szempontokat nézzük, a gyors ítéletalkotás és döntéshozatal alapvető és hasznos túlélési mechanizmusunk. Valószínűleg ezért alakult ki bennünk a képesség bizonyos viselkedési mintázatok és a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs csatornákon érkező jelek gyors felismerésére (pl. az agresszió, dominancia vagy a barátságosság nonverbális jelei). Tehát maga az alapvető pszichológiai mechanizmus racionálisnak mondható, de legalábbis optimalizálásra törekszik. A problémát az jelenti, hogy egy választási szituációban nem feltétlenül releváns, sokszor hiányos vagy téves információkból táplálkozik. Innentől viszont átléphetünk az irracionalitás talajára.
A heurisztikák bizonyítottan jelentős mértékben befolyásolhatják a döntéseinket, ráadásul öntudatlanul. Ahogyan korábban erről szó volt, annál nagyobb a hatásuk, minél zajosabb, minőségi információban szegény az aktuális választási környezet és minél alacsonyabb a választópolgár politikai műveltsége. A „hatékony” döntéshez akkor járulnak hozzá pozitív előjellel, ha a választó egyébként tájékozott, politikailag műveltebb, jobban kiigazodik az információáradatban.
Pénztárca heurisztika
A választói racionalitást feltételező (klasszikus) modellek abból indulnak ki, hogy „gazdasági szavazás” során (vagyis amikor a választó a saját és az országa gazdasági helyzete alapján szavaz) a választó jól informált, objektív mutatókra támaszkodik és következetes döntéseket hoz. Ha nem jól mennek a dolgok, akkor a szavazatával jellemzően büntet, méghozzá az aktuális hatalmat.
Azok a modellek viszont, amelyek inkább a viselkedési közgazdaságtan elméletére épülnek, azt állítják, hogy a választók inkább információhiányosak, kognitívan túlterheltek, ezért heurisztikákat alkalmaznak. Egy 2020-as tanulmány ezeket a gazdasági heurisztikákat vette górcső alá:
- Az egyik ilyen jelenség a „rövidlátó szavazás”, amikor a választó a kormányzat gazdasági teljesítményét elsősorban a választási év alapján ítéli meg, nem pedig a teljes ciklus teljesítménye, tendenciája alapján. Ennek az alapja az „emlékezeti torzítás”, vagyis az a pszichológiai mechanizmus, hogy az ember a legutóbbi történéseket szubjektíven felülértékeli, még akkor is, ha pontosan emlékszik a korábbi eseményekre (lásd választás előtti osztogatások szerepe).
- Egy másik ilyen heurisztika a „negatív gazdasági szavazás”, amely lényege, hogy szavazóként intenzívebben reagálunk a negatív gazdasági változásokra, mint a pozitívakra. A jelenség alapja szintén egy tipikus – evolúciós hátterű- kognitív torzítás, a negatív (vagy negativitási) torzítás. Ez azt jelenti, hogy hajlamunk van a negatív ingereket, élményeket, eseményeket, emlékeket nagyobb súllyal érzékelni, mint a pozitívakat. Ebből az is következik, hogy hajlamosabbak vagyunk a szavazatunkkal inkább büntetni, mint jutalmazni.
- Az „összehasonlító szavazás” (benchmark voting) is egyre jobban kutatott heurisztikus jelenség, ami szintén képes felülírni az objektív gazdasági mutatók hatását. Ahogyan a kutatások szerint a szubjektív boldogságérzetünket is meghatározza az, hol helyezzük el magunkat az anyagi jólétünk, körülményeink, fizikai állapotunk stb. tekintetében a környezetünkhöz képest, úgy az ország gazdasági státuszát is összehasonlítjuk a környező vagy a hozzánk valamilyen formában hasonló, ismerős országok gazdasági helyzetével. Ez ráadásul viszonylag könnyű az internet segítségével. Ha az összehasonlításban alulmaradunk, az ismét csak büntető szavazatot eredményezhet.
Több tanulmány is foglalkozik a pártosság torzító hatásával (endogenitás problémájának is nevezik), amikor a választó a gazdasági helyzet állapotát értékeli. Például, ha erős kormánypárti identitással rendelkező szavazó vagyok, hajlamosabb leszek az objektív mutatókkal is igazolt romló gazdasági helyzetet jobb színben látni vagy a felelősséget áthárítani más résztvevőkre, körülményekre. Ezt a torzítást megtámogatja az is, hogy érdekes módon– több kutatás szerint is- a választók inkább ún. „szociotróp” szavazók, vagyis inkább hat rájuk az egész ország általános gazdasági helyzete, mint a saját pénztárcájuk állapota. Így érthetőbbé válik a jelenség, hogy lecsúszó társadalmi rétegek is szavaznak olyan kormányzatra, amely bár felelős az egzisztenciális helyzetük romlásáért, de erős pártidentitásuk egyrészt átkeretezi a személyes tapasztalataikat, másrészt inkább fókuszálnak az ország egészének helyzetére (melyet szintén a pártidentitás szűrőjén keresztül értékelnek).
Ez nem gyakorlat!
Nagyon úgy néz ki, hogy a választói viselkedésben megjelenő kognitív egyszerűsítések nem kiküszöbölhető automatizmusok. Egyrészt, mert jelentős részük öntudatlan, másrészt az emberi viselkedés egy sokkal alapvetőbb, ősibb szintjéről származnak. A legtöbb modern kutatás amellett érvel, hogy – a klasszikus elképzelésekkel ellentétben – inkább vagyunk irracionálisak, mint racionálisak, amikor politikai döntéseket hozunk. De legalábbis korlátozott és kontextusfüggő a racionalitásunk. A demokratikus működést pedig teljesen átszövi az erre alapozó (jó vagy rossz szándékú) manipuláció. Az online tér, a vizuális média, mesterséges intelligencia, algoritmusok, buborékok stb. ehhez tökéletes segédeszközök és katalizátorok.
Azon túl, hogy a politika kihasználhatja (és ki is használja) a heurisztikus működésünket, ördögi körként magát a politikust is belekényszerítheti abba, hogy racionális döntések helyett irracionális, manipulatív döntéseket hozzon. A politikusnak érdekévé válhat az információs zajkeltés, a lejáratás (lásd negativitási torzítás), irreleváns vagy felszínes, de érzelmekre ható információk kiemelése, továbbá a külsőségek előtérbe helyezése vagy épp a társadalmi ellentétek polarizálása. Gyakran egyszerűbb és hatékonyabb kampányeszközként működik a pszichológiai manipuláció, mint a korrekt tájékoztatás. Ha a választó számára megnehezíti az átlátható, strukturált információhoz jutást, azzal az alacsonyabb kognitív erőfeszítések irányába tereli, ahova egyébként is tendálna.
A megerősítési torzítással (azt hiszem el, ami engem igazol) foglalkozó kutatások rámutatnak arra, hogy sem a több információ, sem a magasabb intelligencia nem garantálja, hogy kikerüljük ezeket a heurisztikus mechanizmusokat. A hatásuk viszont olyan erős, hogy a politikai döntéseink racionális elemeivel folyamatosan versenyre kelnek.
Működhet-e így a demokratikus képviselet?
Ez az a kérdés, aminek a túlzott hangoztatásával kapcsolatban óva intenek egyes politika- és társadalomtudósok, ugyanis erőre kaphatnak azok az elméletek, amelyek erre hivatkozva korlátoznák a választójogot. „Ha a polgár tájékozatlan, rosszul azonosítja be, ki képviseli őt ténylegesen vagy irreleváns szempontok alapján szavaz, akkor nem kéne korlátozni vagy feltételekhez kötni a demokratikus jogait?” A történelem ezt az utat eddig nem nagyon igazolta vissza, és valószínűleg lehetetlen lenne ehhez egy igazságos, visszaélésektől mentes feltételrendszert kialakítani.
Mi a megoldás?
Számos kutatás tartja elsődlegesnek az oktatás szerepét abban, hogy már gyerekként megismerjük a saját kognitív torzításainkat, egyszerűsítéseinket, amelyek kiszolgáltatottá tehetnek minket az információs társadalomban. A skandináv államok éllovasai annak a törekvésnek, hogy az ezt támogató módszereket integrálják a közoktatásba. Ennek elemei például a „fake news game” (álhírek leleplezése játékosan), a „laterális olvasás” (párhuzamos ellenőrzési módszerek), a manipulációt felismertető játékok, a metakogníció tanítása (felismerni a saját gondolkodási folyamatunk sajátosságait), a kritikai gondolkodás tanítása és annak leválasztása a cinizmusról (amely leginkább a bizalmatlanságból fakad).
A cikksorozat ugye onnan indult, hogy vajon miért népszerűek itthon a politikusok viselkedését, testbeszédét, rajzait elemző tartalmak. Valószínűleg azért, mert ezek ugyanúgy a kognitív egyszerűsítés kategóriájába tartoznak. Bonyolult politikai program értékelése helyett felkínálnak egy egyszerűbb döntéshozatali lehetőséget, amiben kompetensnek érezhetjük magunkat: jó embert vagy rossz embert látok? Az itthoni választási környezetünkre nagyon is jellemzőek azok a körülmények, amelyek a kognitív heurisztikák felerősödésének nagyszerű táptalajt biztosítanak: elképesztően nagy információs zaj, kognitív túlterhelés, nehezített hozzáférés a minőségi információkhoz (lsd. közmédia pártos elfogultsága), alacsony politikai átlagműveltség, instabil gazdasági környezet, intézményi bizalom hiánya.
Azért tartottam fontosnak ezt a témát, mert – bár a skandináv modellek által kínált megoldásoktól egyelőre fényévekre vagyunk- legalább addig is egyéni szinten törekedhetünk bizonyos folyamatok, mechanizmusok megértésére a saját viselkedésünkben, és más választópolgárok viselkedését illetően is. Ez talán segíthet egy hajszállal kevésbé szélsőséges élménnyé alakítani a hazai politikai életet, közte az idei választásokat.
Források, olvasnivalók a témában:
- Thin Slices of Expressive Behavior as Predictors of Interpersonal Consequences: A Meta-Analysis – Nalini Ambady and Robert Rosenthal (1992)
- Predicting Elections: Child’s Play! John Antonakis and Olaf DalgasAuthors Info & Affiliations (2009)
- The Gendered Face of Partisan Politics: Consequences of Facial Sex Typicality for Vote Choice
- Inferences of Competence from Faces Predict Election Outcomes – Alexander Todorov, Anesu N. Mandisodza, Amir Goren, and Crystal C. Hall (2005)
- Behavioural Heuristics in Economic Voting among European Nations – Tsai Dien-Chen(2020)
- Economic Voting and Electoral Behavior in 2024 European Parliament Elections: A Quantitative Approach – Silviu Grecu, Simona Vranceanu, Horia Chiriac
- Economics, Elections, and Voting Behavior – Suzanna Linn, Jonathan Nagler, Marco A. Morales (2010) (The Oxford Handbook of American Elections and Political Behavior)
- Do Voters Benchmark Economic Performance? – Vincent Arel-Bundock, André Blais, Ruth Dassonneville (2019)
- Colleen M. Carpinella,Eric Hehman,Jonathan B. Freeman &Kerri L. Johnson (2015)
- Visual Political Communication: The Impact of Facial Cues from Social Constituencies to Personal Pocketbooks – Colleen M. Carpinella and Kerri L. Johnson (2016)
- Myside Bias, Rational Thinking, and Intelligence – Keith E. Stanovich, Richard F. West , and Maggie E. Toplak (2013)
- The Gendered Face of Partisan Politics: Consequences of Facial Sex Typicality for Vote Choice -Colleen M. Carpinella,Eric Hehman,Jonathan B. Freeman &Kerri L. Johnson (2015)
- Rationality, affect, and vote choice – Costas Panagopoulos, Costas Panagopoulos, Ching-Hsing Wang, Ching-Hsing Wang (2025)
A valóság túl vékony szeletei
Thin slicing-nak hívják azt a folyamatot, amikor extrém rövid idő alatt szerzett benyomások, információk, tapasztalatok alapján alkotunk gyors ítéletet. Ezek a szituációk aktiválják a korábban már említett kognitív heurisztikákat, vagyis amikor mentális egyszerűsítéseket (kognitív shortcutokat) alkalmazunk egy probléma megoldására.
A vonatkozó kutatásokból az látszik, hogy ebből a rapid problémamegoldó mechanizmusunkból meglepően „pontos” ítéletek születhetnek. Az, hogy pontos, azért került idézőjelbe, mert itt nem azt jelenti, hogy valamilyen természetfeletti képesség birtokában helyesen ítélünk meg egy embert a teljes személyiségét illetően. Sokkal inkább arról van szó, hogy kevés információból is jó előrejelzéseket adunk arra, mások hogyan fogják megítélni az adott személyt bizonyos személyiségdimenziókat illetően. Erről szólt még az első részben bemutatott kísérlet, amikor az alanyok a másodperc töredékéig felvillantott, számukra ismeretlen egykori kormányzójelölti arcképekből megmondták, ki lett a győztes. Gyerekekkel is elvégeztek hasonló vizsgálatot, és gyakorlatilag ők is nagy pontossággal jósolták meg visszamenőlegesen a választási eredményeket :).
Politikai döntési helyzetekben nem csekély jelentőségű a kinézet alapján hozott heurisztikus értékítélet arról, hogy valakit kompetensnek vélünk-e vagy sem. Nem teljesen tisztázott, hogy az arc esetében milyen elemek, vonások adják ezt az észlelést. Volt olyan vizsgálat, ahol a „babaarcúsággal” hozták összefüggésbe (minél inkább babaszerű valakinek az arca, annál kevésbé tűnik kompetensnek), de ezt nem sikerült további kutatásokkal alátámasztani. Léteznek arra is hipotézisek, hogy esetleg az összesített vonzerő adja a kompetencia érzetét és nem specifikus arcvonások.
A heurisztikus ítéletalkotás lehet helyes, ám ugyanúgy lehet torzítás, előítéletek vagy elfogultság eredménye is. Különösen igaz ez akkor, ha megjelennek nemi vagy rasszbéli különbségek. Ilyen esetekben a kulturális sztereotípiák nagymértékben felerősödnek.
Hülyék vagyunk vagy csak hatékonyak?
Ha az evolúciós szempontokat nézzük, a gyors ítéletalkotás és döntéshozatal alapvető és hasznos túlélési mechanizmusunk. Valószínűleg ezért alakult ki bennünk a képesség bizonyos viselkedési mintázatok és a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs csatornákon érkező jelek gyors felismerésére (pl. az agresszió, dominancia vagy a barátságosság nonverbális jelei). Tehát maga az alapvető pszichológiai mechanizmus racionálisnak mondható, de legalábbis optimalizálásra törekszik. A problémát az jelenti, hogy egy választási szituációban nem feltétlenül releváns, sokszor hiányos vagy téves információkból táplálkozik. Innentől viszont átléphetünk az irracionalitás talajára.
A heurisztikák bizonyítottan jelentős mértékben befolyásolhatják a döntéseinket, ráadásul öntudatlanul. Ahogyan korábban erről szó volt, annál nagyobb a hatásuk, minél zajosabb, minőségi információban szegény az aktuális választási környezet és minél alacsonyabb a választópolgár politikai műveltsége. A „hatékony” döntéshez akkor járulnak hozzá pozitív előjellel, ha a választó egyébként tájékozott, politikailag műveltebb, jobban kiigazodik az információáradatban.
Pénztárca heurisztika
A választói racionalitást feltételező (klasszikus) modellek abból indulnak ki, hogy „gazdasági szavazás” során (vagyis amikor a választó a saját és az országa gazdasági helyzete alapján szavaz) a választó jól informált, objektív mutatókra támaszkodik és következetes döntéseket hoz. Ha nem jól mennek a dolgok, akkor a szavazatával jellemzően büntet, méghozzá az aktuális hatalmat.
Azok a modellek viszont, amelyek inkább a viselkedési közgazdaságtan elméletére épülnek, azt állítják, hogy a választók inkább információhiányosak, kognitívan túlterheltek, ezért heurisztikákat alkalmaznak. Egy 2020-as tanulmány ezeket a gazdasági heurisztikákat vette górcső alá:
- Az egyik ilyen jelenség a „rövidlátó szavazás”, amikor a választó a kormányzat gazdasági teljesítményét elsősorban a választási év alapján ítéli meg, nem pedig a teljes ciklus teljesítménye, tendenciája alapján. Ennek az alapja az „emlékezeti torzítás”, vagyis az a pszichológiai mechanizmus, hogy az ember a legutóbbi történéseket szubjektíven felülértékeli, még akkor is, ha pontosan emlékszik a korábbi eseményekre (lásd választás előtti osztogatások szerepe).
- Egy másik ilyen heurisztika a „negatív gazdasági szavazás”, amely lényege, hogy szavazóként intenzívebben reagálunk a negatív gazdasági változásokra, mint a pozitívakra. A jelenség alapja szintén egy tipikus – evolúciós hátterű- kognitív torzítás, a negatív (vagy negativitási) torzítás. Ez azt jelenti, hogy hajlamunk van a negatív ingereket, élményeket, eseményeket, emlékeket nagyobb súllyal érzékelni, mint a pozitívakat. Ebből az is következik, hogy hajlamosabbak vagyunk a szavazatunkkal inkább büntetni, mint jutalmazni.
- Az „összehasonlító szavazás” (benchmark voting) is egyre jobban kutatott heurisztikus jelenség, ami szintén képes felülírni az objektív gazdasági mutatók hatását. Ahogyan a kutatások szerint a szubjektív boldogságérzetünket is meghatározza az, hol helyezzük el magunkat az anyagi jólétünk, körülményeink, fizikai állapotunk stb. tekintetében a környezetünkhöz képest, úgy az ország gazdasági státuszát is összehasonlítjuk a környező vagy a hozzánk valamilyen formában hasonló, ismerős országok gazdasági helyzetével. Ez ráadásul viszonylag könnyű az internet segítségével. Ha az összehasonlításban alulmaradunk, az ismét csak büntető szavazatot eredményezhet.
Több tanulmány is foglalkozik a pártosság torzító hatásával (endogenitás problémájának is nevezik), amikor a választó a gazdasági helyzet állapotát értékeli. Például, ha erős kormánypárti identitással rendelkező szavazó vagyok, hajlamosabb leszek az objektív mutatókkal is igazolt romló gazdasági helyzetet jobb színben látni vagy a felelősséget áthárítani más résztvevőkre, körülményekre. Ezt a torzítást megtámogatja az is, hogy érdekes módon– több kutatás szerint is- a választók inkább ún. „szociotróp” szavazók, vagyis inkább hat rájuk az egész ország általános gazdasági helyzete, mint a saját pénztárcájuk állapota. Így érthetőbbé válik a jelenség, hogy lecsúszó társadalmi rétegek is szavaznak olyan kormányzatra, amely bár felelős az egzisztenciális helyzetük romlásáért, de erős pártidentitásuk egyrészt átkeretezi a személyes tapasztalataikat, másrészt inkább fókuszálnak az ország egészének helyzetére (melyet szintén a pártidentitás szűrőjén keresztül értékelnek).
Ez nem gyakorlat!
Nagyon úgy néz ki, hogy a választói viselkedésben megjelenő kognitív egyszerűsítések nem kiküszöbölhető automatizmusok. Egyrészt, mert jelentős részük öntudatlan, másrészt az emberi viselkedés egy sokkal alapvetőbb, ősibb szintjéről származnak. A legtöbb modern kutatás amellett érvel, hogy – a klasszikus elképzelésekkel ellentétben – inkább vagyunk irracionálisak, mint racionálisak, amikor politikai döntéseket hozunk. De legalábbis korlátozott és kontextusfüggő a racionalitásunk. A demokratikus működést pedig teljesen átszövi az erre alapozó (jó vagy rossz szándékú) manipuláció. Az online tér, a vizuális média, mesterséges intelligencia, algoritmusok, buborékok stb. ehhez tökéletes segédeszközök és katalizátorok.
Azon túl, hogy a politika kihasználhatja (és ki is használja) a heurisztikus működésünket, ördögi körként magát a politikust is belekényszerítheti abba, hogy racionális döntések helyett irracionális, manipulatív döntéseket hozzon. A politikusnak érdekévé válhat az információs zajkeltés, a lejáratás (lásd negativitási torzítás), irreleváns vagy felszínes, de érzelmekre ható információk kiemelése, továbbá a külsőségek előtérbe helyezése vagy épp a társadalmi ellentétek polarizálása. Gyakran egyszerűbb és hatékonyabb kampányeszközként működik a pszichológiai manipuláció, mint a korrekt tájékoztatás. Ha a választó számára megnehezíti az átlátható, strukturált információhoz jutást, azzal az alacsonyabb kognitív erőfeszítések irányába tereli, ahova egyébként is tendálna.
A megerősítési torzítással (azt hiszem el, ami engem igazol) foglalkozó kutatások rámutatnak arra, hogy sem a több információ, sem a magasabb intelligencia nem garantálja, hogy kikerüljük ezeket a heurisztikus mechanizmusokat. A hatásuk viszont olyan erős, hogy a politikai döntéseink racionális elemeivel folyamatosan versenyre kelnek.
Működhet-e így a demokratikus képviselet?
Ez az a kérdés, aminek a túlzott hangoztatásával kapcsolatban óva intenek egyes politika- és társadalomtudósok, ugyanis erőre kaphatnak azok az elméletek, amelyek erre hivatkozva korlátoznák a választójogot. „Ha a polgár tájékozatlan, rosszul azonosítja be, ki képviseli őt ténylegesen vagy irreleváns szempontok alapján szavaz, akkor nem kéne korlátozni vagy feltételekhez kötni a demokratikus jogait?” A történelem ezt az utat eddig nem nagyon igazolta vissza, és valószínűleg lehetetlen lenne ehhez egy igazságos, visszaélésektől mentes feltételrendszert kialakítani.
Mi a megoldás?
Számos kutatás tartja elsődlegesnek az oktatás szerepét abban, hogy már gyerekként megismerjük a saját kognitív torzításainkat, egyszerűsítéseinket, amelyek kiszolgáltatottá tehetnek minket az információs társadalomban. A skandináv államok éllovasai annak a törekvésnek, hogy az ezt támogató módszereket integrálják a közoktatásba. Ennek elemei például a „fake news game” (álhírek leleplezése játékosan), a „laterális olvasás” (párhuzamos ellenőrzési módszerek), a manipulációt felismertető játékok, a metakogníció tanítása (felismerni a saját gondolkodási folyamatunk sajátosságait), a kritikai gondolkodás tanítása és annak leválasztása a cinizmusról (amely leginkább a bizalmatlanságból fakad).
A cikksorozat ugye onnan indult, hogy vajon miért népszerűek itthon a politikusok viselkedését, testbeszédét, rajzait elemző tartalmak. Valószínűleg azért, mert ezek ugyanúgy a kognitív egyszerűsítés kategóriájába tartoznak. Bonyolult politikai program értékelése helyett felkínálnak egy egyszerűbb döntéshozatali lehetőséget, amiben kompetensnek érezhetjük magunkat: jó embert vagy rossz embert látok? Az itthoni választási környezetünkre nagyon is jellemzőek azok a körülmények, amelyek a kognitív heurisztikák felerősödésének nagyszerű táptalajt biztosítanak: elképesztően nagy információs zaj, kognitív túlterhelés, nehezített hozzáférés a minőségi információkhoz (lsd. közmédia pártos elfogultsága), alacsony politikai átlagműveltség, instabil gazdasági környezet, intézményi bizalom hiánya.
Azért tartottam fontosnak ezt a témát, mert – bár a skandináv modellek által kínált megoldásoktól egyelőre fényévekre vagyunk- legalább addig is egyéni szinten törekedhetünk bizonyos folyamatok, mechanizmusok megértésére a saját viselkedésünkben, és más választópolgárok viselkedését illetően is. Ez talán segíthet egy hajszállal kevésbé szélsőséges élménnyé alakítani a hazai politikai életet, közte az idei választásokat.
Források, olvasnivalók a témában:
- Thin Slices of Expressive Behavior as Predictors of Interpersonal Consequences: A Meta-Analysis – Nalini Ambady and Robert Rosenthal (1992)
- Predicting Elections: Child’s Play! John Antonakis and Olaf DalgasAuthors Info & Affiliations (2009)
- The Gendered Face of Partisan Politics: Consequences of Facial Sex Typicality for Vote Choice
- Inferences of Competence from Faces Predict Election Outcomes – Alexander Todorov, Anesu N. Mandisodza, Amir Goren, and Crystal C. Hall (2005)
- Behavioural Heuristics in Economic Voting among European Nations – Tsai Dien-Chen(2020)
- Economic Voting and Electoral Behavior in 2024 European Parliament Elections: A Quantitative Approach – Silviu Grecu, Simona Vranceanu, Horia Chiriac
- Economics, Elections, and Voting Behavior – Suzanna Linn, Jonathan Nagler, Marco A. Morales (2010) (The Oxford Handbook of American Elections and Political Behavior)
- Do Voters Benchmark Economic Performance? – Vincent Arel-Bundock, André Blais, Ruth Dassonneville (2019)
- Colleen M. Carpinella,Eric Hehman,Jonathan B. Freeman &Kerri L. Johnson (2015)
- Visual Political Communication: The Impact of Facial Cues from Social Constituencies to Personal Pocketbooks – Colleen M. Carpinella and Kerri L. Johnson (2016)
- Myside Bias, Rational Thinking, and Intelligence – Keith E. Stanovich, Richard F. West , and Maggie E. Toplak (2013)
- The Gendered Face of Partisan Politics: Consequences of Facial Sex Typicality for Vote Choice -Colleen M. Carpinella,Eric Hehman,Jonathan B. Freeman &Kerri L. Johnson (2015)
- Rationality, affect, and vote choice – Costas Panagopoulos, Costas Panagopoulos, Ching-Hsing Wang, Ching-Hsing Wang (2025)