Egyre több kutatás bizonyítja, hogy az elménk képes befolyásolni a test fiziológiás válaszait, olyan esetekben is, ahol eddig feltételezték a kizárólagos biológiai útvonalakat. 

Két érdekes kísérletet hoztam ezzel kapcsolatban:

A tejturmixos kísérlet:

A résztvevőket fogyasztás előtt megkérték a címkék tanulmányozására, és az ott szereplő adatok értékelésére. Majd a turmix elfogyasztás után az italt is értékelniük kellett.

A 90 percig tartó kísérlet alatt három alkalommal megmérték intravénás vérvétellel a résztvevők ghrelin szintjét, amely az éhségérzetet kiváltó hormonunk. Mértek tehát egyszer a kiinduló állapotban, majd a 60. percnél a shake elfogyasztása előtt, végül az elfogyasztás után a 90. percben.

Azoknál, akik abban a tudatban itták meg a turmixot, hogy kalóriadús, laktató italt vettek magukhoz, a ghrelin szint drámaian csökkent a kiinduló állapothoz képest. Míg a kalóriaszegénynek felcímkézett italt fogyasztóknál egy viszonylag kiegyenlített, laposabb görbét kaptak eredményül.

(Mind over milkshakes: mindsets, not just nutrients, determine ghrelin response- Alia Crum, William Corbin, Kelly Brownell, Peter Salovey, 2011)

A cukros ital kísérlet:

Ez egy 2020-as, a Nature-ben publikált vizsgálat volt, ahol 2-es típusú cukorbeteg alanyokkal dolgoztak. A résztvevők itt is „álcímkés” italokat fogyasztottak. Egy adott tápanyagtartalmú italt kétféle módon címkéztek fel számukra: egy részüket úgy, hogy nulla cukor- és energiatartalmat jelöltek rajta, másik részükön pedig a tényleges tápanyagtartalomnál magasabb cukortartalmat és kalóriaértéket tüntettek fel. Az alanyok három nap különbséggel fogyasztották el a kétféleképpen feliratozott italt.

Hasonlóan az előző kísérlethez itt is előzetesen értékelniük kellett az italt a címke alapján, olyan értelemben, hogy mennyire tartják tápanyagtartalom szempontjából kielégítőnek az italt a leírás alapján.

Az italt adott idő alatt, fokozatosan kellett elfogyasztani. Közben négy vércukorszint mérést végeztek: kiindulási állapotban és ezt követően 20 percenként. Minden mérés során kérdőívet is ki kellett tölteni arról, hogy

-milyen a szubjektív teltségérzetük, éhségérzetük,

– milyenek az aktuális pozitív-negatív érzelmeik (ezt annak érdekében, hogy az érzelmi hatások módosító hatásairól is információt szerezzenek), továbbá

-a bevitt cukormennyiség észlelt nagyságáról,

-és az itallal kapcsolatos általános „táplálkozási elégedettségükről” (a vélt tápanyagtartalom alapján mennyire érzik az italt táplálónak, mennyire elégedettek azzal, amit a címke alapján „táplálkozási szempontból” nyújt).

Az eredmény az lett, hogy bár mindkét címke esetén megfigyelhető volt a vércukorszint emelkedése (hiszen az ital tartalmazott cukrot), amikor az alany úgy hitte, cukormentes italt fogyaszt, a vércukorszint változását jelző görbe laposabb volt, mint amikor a magas cukortartalmúnak címkézett és táplálóbbnak értékelt italt fogyasztotta.

A szerzők megjegyzik, hogy további, az egészséges populációra is kiterjesztett és hosszabb távú kísérleteket is el kell végezni, továbbá feltárni a jelenség mögötti biokémiai és fiziológiás mechanizmusokat. Felhívják a figyelmet arra, hogy az eddigi kapcsolódó kutatások egyre inkább jelzik a betegségek biopszichoszociális modell alapú kutatásának fontosságát. Az eredmények jelentős előrelépéseket hozhatnak a krónikus népbetegségek kezelésében, gyógyításában.