A Science magazin egy most februárban megjelent cikke ír egy témáról, amely a fitness és a fogyókúrás módszerek zajos világában még mindig alapvető tételként tartja magát. Bevallom őszintén, én is meglepődtem, hogy csak most futottam bele az ezzel kapcsolatos publikációkba, annak ellenére, hogy már 2008-ban is konkrét kísérlet és tudományos cikkek születtek róla. Arról a sokáig sziklaszilárdnak gondolt tézisről van szó, hogy a testmozgás növelésével több kalóriát égetünk el.

A több millió évnyi evolúció sajnos nem alkotta strandtest kompatibilissé az anyagcserénket– így foglalhatnánk össze Herman Pontzer (evolúciós antropológus, Duke University) állítását, aki azt kutatja sok-sok éve, amivel főleg mi nők leginkább az őrületbe kergetjük magunkat: mivel és mennyi kalóriát égetünk el.

Pontzer megállapításának lényege, hogy hiába az intenzív testmozgás, a test anyagcseréje és az átlagos kalóriafelhasználása tartósan alig változik. A fizikai aktivitás általános növelésével vagy extrém terhelés következtében egy darabig tágul a napi limit, de egy idő után a test így is újra visszaszabályozza önmagát. Vagyis a szervezetünknek van egy közel állandó napi kalóriafelhasználási egyensúlya, amely összeáll annak élettani folyamatait kiszolgáló és az egyéb napi aktivitásunkhoz szükséges energiafelhasználásból.

Ehhez az egyensúlyhoz a testünk újra és újra visszatér. Ha növeljük a testmozgás mennyiségét, akkor mindössze annyi történik, hogy a szervezet „átcsoportosítja” az energiaköltségvetésünk elemeit és más fiziológiás folyamatokat tesz takarékra. Hogy pontosan melyeket, ez még vizsgálat tárgyát képezi, de feltehetően például az immunválaszok és stresszválaszok területe idetartozik. A most megjelent Science cikk ezen új hipotézisekre is fókuszál.

A kalóriafelhasználás egyébként a test széndioxid leadásával mérhető, amely az energetikai folyamatok mellékterméke. Ezt tudják mérni a kilélegzett levegővel- ami elég körülményes-, és ún. „kétszeresen jelölt izotópos víz” vizsgálattal- ez egyszerűbb, cserébe elég drága-, mellyel a vizeletből kimutatható a napi energiafelhasználás mértéke. (A megivott vízben a „normális” oxigént és hidrogént azoktól eltérő izotópjaikkal cserélték ki. A kalóriaégetés során az oxigén széndioxid formájában a légzéssel távozik, a hidrogén viszont „továbbvándorol” és a vizelettel ürül. Vagyis a jelölt hidrogén és oxigén vizeletben mért arányából következtetnek a felhasznált és CO2 formában távozott oxigénre és ebből az elégetett kalóriákra).

Pontzer ezzel a módszerrel vizsgált főemlősöket, átlag amerikaiakat és egy meglehetősen aktív életet élő természeti népet, a Hadza törzset, Tanzániában. Kiderült, hogy egy vadászó-gyűjtögető életmódot folytató, akár napi 8-14 km-t is legyalogló Hadza nagy átlagban nem éget el több kalóriát, és nem gyorsabb az anyagcseréje, mint egy átlag sorozatnéző amerikainak. A főemlősökhöz képest viszont az ember több kalóriát éget el, ezt részben a fejlett idegrendszernek tulajdonítják, amely nagyon anyagcsereigényes. Ezzel párhuzamosan a zsírraktározási kapacitásunk is evolúciós előnyök miatt nagyobb.

Az is megerősítést nyert egy másik kiterjedt vizsgálattal, hogy az anyagcsere gyorsasága nem sokat változik a húszas és hatvanas éveink között. Vagyis nem igaz, hogy emiatt adjuk le 30 fölött nehezebben a kilóinkat.

Pontzer kutatásai között szerepelt a kalóriafelhasználás mérése stresszhelyzetben is, hogy látható legyen a szervezet stresszválaszokra fordított energiafelhasználása. Ezt a kilégzéses módszerrel mérték. Ez is tartogatott meglepetést, ugyanis akár 40%-kal magasabb kalóriafelhasználás volt az eredmény, ami elképesztően sok.

Pontzer feltételezése, hogy például a Hadzák esetében, akik egészségesen és sokáig fitten élnek, az energiafelhasználás átcsoportosításával új egyensúly állt be, ami lehetővé teszi a fizikai aktivitást magas szintjének fenntartását. A szervezet cserébe feltehetően kevesebb energiát mozgósít stresszválaszokra vagy az immunfolyamatokra és ezt azért teheti meg, mert a testmozgás csökkenti a stresszt és hosszú távon javítja az immunrendszer működését. Jótékonyan hat a szív- és érrendszer egészségére, megváltoztatja az inzulinválaszt, megváltoztatja a testkompozíciót, a zsírraktározás mikéntjét stb. (Az extrém fizikai terhelésre viszont ez már nem teljesen igaz.)

Fizikailag inaktív és stresszes élet során az immunrendszer és a stresszkezelés sok energiát fog felemészteni, kevesebb „kreditet” hagyva más, az egészség fenntartásáért felelős folyamatoknak.

Így bár közvetlenül nem fogunk lefogyni a testmozgástól, de a rendszeres fizikai aktivitás olyan pozitív változásokat okoz az élettani folyamatokban, amelyek közvetve mégis igen nagymértékben felelősek a testsúly alakulásáért. Az egészségben eltöltött éveink számáért pedig elsődlegesen. Ezt számos kutatás megerősíti.

Az egészséges étrend szerepe fogyás szempontjából így jelentősebb, és itt viszont már számít és szabályozható a bevitt kalória mennyisége és összetétele.

Tehát sem a testmozgást, sem a kalóriaszámolgatást nem úsztuk meg most sem, de javulhat a velük és az egészségünkkel, fittségünkkel kapcsolatos megértésünk és motivációnk.